Vándorláss Tawahka expedíció / Honduras

Véget ért a VÁNDORLÁSS-Tawahka expedíció. Az első fejezete mindenképpen. Hatan vágtunk bele egy igazán egyedülálló kalandba. Honduras, esőerdő, indiánok, pipante.

Napokig buszoztunk Hondurasban, míg végre elértük a Rio Patuca azon részét, ahonnan már csak és kizárólag pipantéval, ezzel az egyetlen fatörzsből, kézzel kivájt csónakkal utazhattunk tovább. A tawahkák falujáig két napon át ringtunk a Patuca hullámain, ami mindannyiunk számára meghatározó élmény.

Krautara. A civilizáció régen megtalálta már ezt a nehezen megközelíthető vidéket is. Farmer, gumicsizma, puska, néhanapján Super Cola. Naná, hogy ők is felzárkóznának. Egyelőre villanyáram, utak, telefonhálózat nincs. Vad, ha kevesebb is, de még akad. Ráérősen, lassan, szabadon élik a mindennapjaikat. Mosolyogva, nevetve fogadják az idegeneket. Egyelőre nagyon kevés dolgot birtokolnak. Vágyaik, céljaik biztosan vannak, de a civilizációból egyelőre nagyon keveset láttak. A vágyaik sem óriásiak. Valószínűleg ezért is tűnnek elégedettebbnek, boldogabbnak, mint a világ civilizáltabb, gazdagabb részein élők. 

A világuk, életmódjuk sajnos eltűnőben. Néhány év és elfogy az életterük. Az esőerdőt rohamos iramban irtják körülöttük. Vajon értjük ezt az üzenetet? Nem csak róluk szól a történet. A néhány közöttük töltött hét alatt meggyőződésemmé vált, hogy civilizációnk ténylegesen egy zsákutca végéhez közeledik, és nem ismer el más létezési módokat. Láttunk egy törzset, amely még szabadon él, de a civilizációs gépezet csapdája már őket is elérte. Végérvényesen. Ha most nem próbálunk meg tanulni a még megmaradt néhány más módon élő népcsoporttól, akkor úgy vélem, hogy a szabad, méltósággal élhető emberi lét puszta fikcióvá válik.

A VÁNDORLÁSS-Tawahka expedíció tagjainak elsőként sikerült utat találni, vágni és feljutni a Colón hegység legmagasabb csúcsára az Asanbusnára. Erről, a Pimienta környéki barlangok felkutatásáról, és az egész hondurasi utazásunk történetéről a Hondurasi útinaplóban olvashattok.

Közép-Amerika, Honduras, Tawahka törzs,
VÁNDORLÁSS expedíció.

6 vándor | 2012. március 12. - április 7.

A 2012-es Vándorláss Tawahka Expedíció után készült riport a Duna TV Térkép című műsorában.

Újdonságok

Családi könyvklub előadás - 2012. 05. 16. - Dunaszerdahely

2012.05.07 16:38
Mindenkit nagy szeretettel várunk a Családi Könyvklub szervezésében megrendezésre kerülő fénykép- és filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolónkra, ahol a Vándorláss Tawahka expedíció minden csapat tagjával személyesen találkozhat, név szerint Kovács Zoltánnal, Lőrincz Adriánnal, Mátis Ivánnal, Markó Gyulával, Nagy Endrével és Posta...

Március 12-én elrepülünk az indiánokhoz

2012.01.09 18:38
Megvettük a repjegyeket, ezzel rögzült indulásunk és hazaérkezésünk időpontja. Az alábbiakban röviden, hogyan is jutunk el a bécsi reptérről a Tawahkák falujába. Reggel 7:45-kor indulunk Bécsből (A) Londonba (B), majd 11:05-kor tovább Miamiba (Florida, C) és onnan 19:20-kor San Pedro Sula-ba (Honduras, D). Helyi idő szerint 19:40-kor...
1 | 2 | 3 > >>

Szponzoring

Próbáljuk előteremteni az expedíció anyagi feltételeit. Szponzort, mecénást keresünk, aki anyagi lehetőségeken túl rendelkezik valamivel, amit talán a következő fejez ki a legjobban: "Határozott vágy a világ megmentésére elengedhetetlen." Úgy véljük, hogy az ilyen jellegű tapasztalatok átadása az ifjúságnak, a nyitottabb, tenni kész embereknek hatalmas inspirációt jelent, ami szemléletváltáshoz vezet.
Kattintson ide a részletekért...